Összes oldalmegjelenítés

Oldalak

49.


Boldogság /részlet/

Oravecz Éva Csilla

Ahogy idősödünk, elveszítjük a hallhatatlanság illúzióját.Hitelt törlesztünk, fenntartunk egy
háztartást és gondoskodunk a gyerekeinkről.Minél idősebbek leszünk, annál inkább ragaszko-
dunk ahhoz, amink van, a dolgokhoz, amiket kemény munkával értünk el. Ugyanakkor több
tapasztlatot szereztünk már a fájdalomról és veszteségről, az élet padlóra vitt egyszer- kétszer,
a saját bőrünkön tanultunk meg néhány leckét. Megtanuljuk értékelni, amink van: hogy kijövünk
a párunkkal, egészségesek vagyunk, és tudjuk törleszteni a hitelünket ha az is van. Ez a fajta boldogság kevésbé szól arról, mi áll még előttünk, sokkal inkább arról, hogy elégedettek vagyunk
azzal, ahova eljutottunk.
Mindenesetre nem érdemes pánikba esni, amikor rájövünk, hogy életünk unalmas lett, és már többre
értékeljük a nyugalmat és a békét a szédítő izgalmaknál. A boldogságunk ugyanúgy fejlődik, ahogy
mi is. És bár a mostani változata kevésbé tűnik szórakoztatónak a fiatalabb énünk elvárása szerint,
ez nem jelenti azt, hogy kevésbé lenne jó....

----------------------

".....csak mondd a szókat, miktől egyszer futó homokok, népek, házak Magyarországgá összeálltak. "

                                               Illyés Gyula

-----------------------

Énekelve
Fölmagasztal
Száz gyönyörű gondolattal,
Ó Tisza, tájad mindig áldva legyen!


                                                 Juhász gyula

-----------------------

....a kilátóról kék, zöld, piros, és arany
foltokat ittak fel szomjas szemeink:
megszépült a világ.....

                                                Szabó Lőrinc

-------------------------

A természet az egyedüli, melyet a fantázia
nem szépíthet, nem nagyíthat, csak törpíthet.

                                                   Mikszáth Kálmán

--------------------------

" Hínár - karosszékbe ülvén
rák ollóját köszörülném.
A sás között, ahogy lóg ott,
bámulnám a vizipókot.

                                                        Tamko Sirató Károly

----------------------------

Rudyard Kipling: Ha....

Ha józanul tudod megóvni a földet,
midőn a részegültek vádja mar,
ha tudsz magadban bízni, s mégis : őket
hogy kételkednek, megérted hamar:
ha várni tudsz, türelmed nem veszett el,
s csalárdok közt sem léssz hazug magad
s nem csapsz a gyűlöletre gyűlölettel,
de túl szelíd s túl bölcsszavú se vagy:

ha álmodol - s nem léssz az álmok rabja,
gondolkodol - s ezt célul nem veszed,
ha nyugton pillantsz Győzelemre, Bajra
s e két garázdát egyként megveted:
ha elbírod, hogy igaz szódat álnok
torz csapdává csavarja a hamis,
s miért küzdöttél, mind ledőlve látod,
de fölépíted nyűtt tagokkal is:

ha tudod mindazt, amit megszereztél,
kockára tenni egyetlen napon,
s veszítve új kezdetbe fogni, egy fél
sóhajtás nélkül némán és vakon:
ha tudsz a szívnek, írnak és idegnek
parancsot adni, bár a kéz, a láb
kidőlt, de te kitartasz, mert tebenned
csak elszánás van, ám az szól:"Tovább!

ha tudsz tömeggel szólni, s él erényed
királlyal is - és nem fog el zavar,
ha ellenség se, hű barát se sérthet,
ha szíved mástól sokat nem akar,
ha bánni tudsz a könyörtelen perccel:
megtöltöd s mindig méltó sodra van,
tiéd a föld, a száraz és tenger,
és - ami még több - ember léssz, fiam!


---------------------

Csendes, kévébe kötött reggel,
zsömle - zizegésű világ,
porhanyó falucska, mondd el
a lágy kenyér dalát........

                         József Attila: Csendes, kévébe....


----------------------

Miben van olyan nagyszerű költészet,
Rejtélyes mélység, mint benned halál?
ki ott lakol, hol a korlátos élet
A végtelennel kezet - fogva áll.....

                             Madách Imre

------------------------

Tél eleje, tél közepe:
havas a hegyek teteje,
sehol egy árva virág
zúzmarás a fán az ág.

Ám télutón egy reggelen,
csoda történik a hegyen:
kibújik a hóvirág,
s megrezzen a fán az ág.

                             Zelk Zoltán: Hóvirág

------------------------


Robin Wright szobra acélhuzalból




Robin Wright

Summerfest Százhalombatta

Tökfesztivál Rácalmás

Tökfesztivál Rácalmás


Jó érezni azt, hogy szeretlek,
nagyon és egyre jobban.
Ott bujkálni két szemedben,rejtőzködni a mosolyodban.
Érezni, hogy szemeid már szememben
élnek és néznek.
S érezni azt, ha szép, veled szép,
s csak veled teljes az élet."


------------------------------

Milyen volt szőkesége,
Nem tudom már,
De azt tudom, hogy
szőkék a mezők,
Ha dús kalásszal
Jő a sárguló nyár,
S e szőkeségben
Újra érzem őt.

Milyen volt szeme kékje,
Nem tudom már,
De ha kinyílnak
Ősszel az egek,
A szeptemberi
Bágyadt búcsúzónál
Szeme színére
Visszarévedek.

Milyen volt hangja selyme,
Sem tudom már,
De tavaszodván,
Ha sóhajt a rét,
Úgy érzem,
Anna meleg szava szól át
Egy tavaszból,
Mely messze, mint az ég.

                               Juhász Gyula: Milyen volt

-----------------------

Nézd csak, az ágak rügye hogy pattan,
Bár felhők fáznak még a patakban.

Fiatal szellő izgul a kertben,
szabadság-teremtő dala zeng bennem.

Messze a város- inti a káka-
rozsdás és sáros ott a tél lánca.

S itt már a pázsit korai zöldben
melegre számít bizalmas- bölcsen.

                                N.Horváth Péter: Tavaszi kertek

---------------------------

Ó, hogy nem untat
A régi kutat
Elnézni csendbe...
Kávája csempe,
Vén fala süppedt:
Rozsdálva csügged
Vas lánca, s zizzen
Ha a szél szisszen:
........
Ó, hogy nem untat
A régi kutat
Elnézni csendbe...

                          Tóth Árpád: A kút

----------------------

Pierre Auguste Renoir









Tied vagyok, tied hazám!
E szív, e lélek:
Kit szeretnék, ha téged
Nem szeretnélek?

Szentegyház keblem belseje,
Oltára képed.
Te állj, s ha kell: a templomot
Eldöntöm érted:

S az összeroskadó kebel
Végső imája:
Áldás a honra , istenem
Áldás reája!-

                               Petőfi Sándor: Honfidal

------------------------

Bár fészkem én a völgybe raktam
néha mégis elfog a vágy,
Érezni az élő magasban
Az ormok légáramlatát...

-------------------------

Utcákra és terekre
szálldos a könnyű,
halk hó-
szitál és leng
kavargó pelyhe...

                                  Ada Negri

--------------------------

Vág Bernadett írása / kivonat /

Kint szürke és hideg a világ, és hiába a család, meleg otthon, a lelkünkről is , mintha jégcsapok
meredeznének.

Újév reggelén Pál Feri atya beszélt a rádióban. Megragadott egy gondolata. azt mondta, ne higgyük
hogy a szeretetért, szerelemért nem kell nap, mint nap tenni, hanem az csak úgy van. Mert sokan úgy
gondolják, hogy ha nem úgy működik a kapcsolat, ahogy a mesében, akkor nem is az igazit találták
meg, és feladják. Az atya szerint a szeretetért igenis tenni kell, odafigyelni, törődni, néha nyelni, és
mindennap éreztetni a másikkal, hogy szívvel lélekkel mellette állunk, akkor is, ha épp felbosszant
valamivel. A mai világban, ahol minden második házasság válással végződik, megfontolandók a mondatai. Mert mi is szokott lenni az ok, amiért eláruljuk azt, akinek örök hűséget fogadtunk? Az
elhidegülés, a kiábrándulás, a csalódás, hogy régen másmilyen volt, régen még szeretett, kedveskedett, ma meg...! Aztán felbukkan egy harmadik, és azt képzeljük, vele majd minden más
lesz, mert úgy ragyog. ELEINTE.


" Művészet-e a szeretet? Ha igen, akkor tudást és erőfeszítést igényel. Vagy kellemes érzés, amit
megtapasztalni a vaksors műve, olyasmi, amibe az ember, ha szerencsés, beleesik?
Az emberek nagy többsége manapság kétség kívül az utóbbi nézetet vallja.Nem mintha nem volna
nekik fontos a szeretet. Élnek - halnak érte: boldog, és boldogtalan szerelmi történetek garmadját
nézik végig a moziban, a szerelemről szóló bárgyú dalok százait hallgatják meg - azt azonban jófor-
mán senki sem hiszi, hogy szeretni meg kellene tanulnia."

                                                                           Erich Fromm

----------------------

Vékási Andrea  írása

Idén valahogy nehezen érkezett meg az ünnep /2015/. hiányzott a november végi köd, a párás
sejtelmes reggelek a zúzmarás faágakkal, de még a hideg harapása is, ahogy kimenve a meleg
szobából a csontunkig hatol a friss levegő. Helyette maradt a hosszú nyárutó, egy meghatározatlan
évszak a vég nélküli hétköznapokkal és egyre szaporodó feladatokkal. Ahogy egyre szürkébbé
és monotonabbá vált a mindennapi taposómalom, mindinkább hiányzott az ünnep ígérete.
Hol van a tél? Hogy lesz így karácsony? - sóhajtoztunk otthon a kedvessel.
Advent közeledtével nehezen szántuk rá magunkat a kötelező nagytakarításra, de ahogy szépült
a ház, és felkerültek a fényfűzérek a fákra, a mikulásvirágok az ablakba, a feldíszített házba beköl-
tözött az ünnep. Már karácsonyi hangulatban gyújtottuk meg az első gyertyát, és meghitten kor-
tyoltuk a forral bort. Egy átlagos őszi napból adventet varázsoltunk. Vajon hol terem az ünnep?
A hagyományainkban? A felkészülésben?
A válaszra hadd hívjam segítségül Márai Sándor sorait: " Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor
ünnepelj egészen. Ölts fekete ruhát. Keféld meg a hajad vizes kefével. tisztálkodjál belülről és
kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása, és feladata.Az ünnepet nem csak a nap-
tárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhitatosan, milyen feltétlenül, milyen körül-
ményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és
varázslatos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. Legyen benne valami /.../ a teljes kikapcsolás-
ból, legyen benne áhitat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl
reá, testben és lélekben."

Most 2017 karácsonya volt, remélem, az ünnep szikráját sikerült az otthonokba csempészni.

-------------------------




Azt gondolom a célok által
válunk emberré és éljük valóságosan
az életünket.
Anélkül csak létezünk és
lassan elmúlunk.

-----------------------

Gyakori helyzet, hogy amit nem tudunk elfogadni,
azt vetítjük ki a külvilágra.
Amivel nem tudunk szembenézni, azt utáljuk.

------------------------

Sár. Sár és gyűlölet van az alján minden csillogó nagy szerelemnek.
Most menj.
Érzem, hogy imádlak és gyűlöllek és ezért most itthagylak az úton.
Kedvesem.
Nagyon, nagyon szerettelek és hogyha találkozunk, talán újra kezdem.
Menj már.

                                                  Radnóti Miklós

------------------------

Az otthon ott van,
Ahol nem kell
a   szabadságommal
fizetnem azért,
Hogy eltűrjenek.

-------------------------

" A csendtől szoktunk félni,
pedig a csend beszédes: A gondolat
megszületésének ideje. "

--------------------------

" Ki mondta, hogy a jó tanuló a tehetséges ember?
Épp ellenkezőleg: a tehetséges ember deviáns,
egyenetlenül fejlődik, és utálja, amihez nincs kedve.
El vagyunk tájolva, amikor a gyerekeinket a jó
tanulásra ŰZZÜK."

                          Vekerdy Tamás

----------------------------

" Érdekes, hogy a hiperaktivitás alapeseteinek tökéletes példái Milne
Micimackójának szereplői. Első pillanatra meglepőnek tűnik, hogy Tigris,
Micimackó, Malacka, Nyuszi, sőt még Füles is hiperaktív. Ez a nézet
tulajdonképpen  a köznyelvben hiperaktivitásnak nevezett probléma kiter-
jesztése. A szakirodalamban már régen nem ezzel a névvel illetik a jelen-
séget, hiszen annak valójában nem a túlmozgásosság legfőbb jellemzője,
hanem a figyelemzavar. A figyelem zavarának különböző jellegzetes formái
pedig nagyon is jelen vannak a Micimackó szereplőinél.

                            Ranschburg Jenő

------------------------------


" Egyre világosabban látom és tudom, hogyan készített fel az
életem minden egyes nagy törése, szenvedése, hogy be tudjam
tölteni a célomat. Ha kitértem, el kellett buknom. Miközben
sirattam azt, ami elveszett, jött az új. Követhetem az egyes állo-
másokat és kereszteződéseket. Idáig jutottam a keresésben és
megértésben. És ha az életedet átnézted és megértetted - lega-
lábbis azt hiszed -, akkor el tudod engedni.
A múltat és a jelent."

                             Polcz Alaine

-------------------------------

Sok ember nem érti, hogy a munkája során miért funkcionál olyan jól,
majd két kilométerrel odébb egy tökéletlen nyúl életét éli, konfrontálódva
félelmeivel. Pedig csak az történik, hogy a merevsége miatt nem tud
rugalmasan reagálni. A döntően racionális nyelvezetről döntően érzelmire
kéne váltania. Ha az egyik élethelyzetben valaki képes határozottnak lenni,
akkor a másikban is képes rá. Mindez döntés kérd

                              Csernus Imre

-------------------------------

Nem lehetek olyan fontos mások számára, mint önmagamnak.
Saját dolgaim súlya nagyobb bennem, mint a külvilágban.

                                Popper Péter

--------------------------------



Ha el merem képzelni azt, ahova el szeretnék  jutni - akár fizikai, akár lelki értelemben -,
Az fél siker, mert csupán az valósulhat meg kívül, amit belül már képes voltam megteremteni.

                                                    Kádár Annamária

--------------------------------

Saját magunkkal való kapcsolatunk és az, hogy mennyi gyönyörűséget találunk az életben,
végső soron attól függ, hogy az elménk hogyan szűri meg és értelmezi mindennapi élményeinket.
Boldogságunk belső harmóniákból ered, nem pedig abból, mennyire vagyunk képesek irányításunk
alá vonni az univerzum hatalmas erőit.

                                                      Csíkszentmihályi Mihály

---------------------------------

f arakás